|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ungvári Tamás 1992. november 5.Barabás István feltette a kérdést, miért fogadta teljes csendben a romániai magyar irodalomkritika Illyés Gyula 1977-78. évi naplójegyzeteinek megjelenését. E két év feljegyzései tartalmazzák az ellene indított bukaresti rágalomhadjárat történetét. 1977 karácsonyán jelent meg a Magyar Nemzetben Illyéstől a tiltakozó írás Válasz Herdernek és Adynak címmel. 1977-től kezdődően a Ceausescu-diktatúrában nem volt szabad leírni a költő nevét, kivételek csak a gyalázkodó pamfletek lehettek. A fordulat óta újra lehet írni Illyés Gyuláról, "de nem írunk." - állapította meg Barabás István. - Illyés naplójegyzeteiből kiderült, hogy az ő írásait is cenzúrázták, a Kádár János köréhez tartozó társaság /Rényi Péter, Ungvári Tamás, Pándi Pál/ pedig nacionalistának bélyegezte a költőt. Illyés Szellem és erőszak című tanulmánykötetét pedig betiltották. - Jelenleg már nem Rényi Péter és elvtársai támadják a költőt, hanem Beke Albert Van-e határ a diktatúra kiszolgálásában? címmel a Kapu folyóiratban /1991/7/ elítélte Illyés Gyula tevékenységét. Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetségének elnöke, jelenleg a legnagyobb tekintélynek örvendő írópolitikus minden kapcsolatot megszakított a Kapu folyóirattal az Illyés Gyulát elítélő írás miatt. Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője azzal védekezett /1992/5/, hogy később leközölte az ellenvéleményeket is. /Barabás István: Tollal a tűzvonalban. Illyés Gyula születésének 90. évfordulójára. = Orient Expressz (Bukarest), nov. 5./1995. március 8.Hazai és külföldi értelmiségiek átnyújtották az Országgyűlésnek Nyilatkozat a Magyarok Világszövetsége megújításáért című javaslatukat. A nyilatkozat aláírói szerint az MVSZ nem felel meg hivatásának, nem az összmagyarságot tömörítő szervezet, hanem egyetlen politikai irányzat "világszövetsége". Az MVSZ a maga világnézetén kívül semmilyen más felfogást nem tűr meg. A nyilatkozatban Pomogáts Bélára, az Anyanyelvi Konferencia elnökére is hivatkoznak, aki szerint álszervezetek kaptak a magyarországi tagozat felépítésénél vezető szerepet. Az aláírók kifogásolták azt, hogy ha kisebbségi szervezetek anyagi támogatásért az MVSZ-hez fordultak, az Illyés Alapítványhoz küldték őket. Az aláírók az Országgyűlést kérték arra, hogy vizsgálja meg az MVSZ működését. Az 1995. január 20-án kelt nyilatkozat ötvenhárom aláírója között van többek között: Ágoston Vilmos író, újságíró, Beke Kata, Bodor Pál újságíró, Cs. Gyimesi Éva /Kolozsvár/, Donáth László lelkész, országgyűlési képviselő, Eörsi István, Faludy György, Fejtő Ferenc, Győrffy Miklós újságíró, Halász Péter író /München/, Jancsó Miklós filmrendező, Kende Péter, Kenedi János, Lőcsei Pál, Méray Tibor, Nagy Csaba /Zürich/, Nagy Pál költő /Párizs/, Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság (Kolozsvár) napilap főszerkesztője, Ungvári Tamás. /Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, márc. 8./ Sajnálatos, hogy az MVSZ-t támadó nyilatkozat ilyen széles nyilvánosságot kapott a magyar sajtóban, a szervezet tevékenységéről azonban kevés szó esik, jelentette ki Bakos István, az MVSZ főtitkára. A levelet Nagy Csaba küldte szét a világ számos MVSZ-szervezetéhez. Bakos István elmondta, hogy már korábban is tudomásuk volt a levélről, de nem akartak reagálni a fejléc és aláírás nélküli papírra írt vádaskodásokra. Furcsának tartotta, hogy az aláírók nem az MVSZ 1992-es kongresszusán mondták el véleményüket. /Cáfol a világszövetség főtitkára. = Esti Hírlap, márc. 9./ A világ negyven országából mintegy 850 ezer tagot összefogó MVSZ főtitkára, Bakos István alattomos támadásnak minősítette a nyilatkozatot. Ismertté vált az, hogy a szerző Nagy Csaba, aki már korábban hírhedtté vált a határon túli magyarok körében, Zürichben etikátlan magatartása elhatárolódtak tevékenységétől. A támadás beleillik a nemzeti intézmények, a Duna TV vagy a Nemzeti Színház elleni támadássorozatba. /Népszabadság, márc. 8./ Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára problematikusnak érzi az MVSZ-ben az anyaország társadalmi képviseletét. A levél valós problémákat feszeget, ugyanakkor úgy tűnik, folytatta az államtitkár, hogy a nyilatkozók nem tájékozódtak a szövetség belső munkájáról. Közvetlenül a nyilvánossághoz fordultak anélkül, hogy az MVSZ-szel konzultáltak volna a problémák orvoslásáról. /Népszabadság, márc. 10./ Az Országgyűlés házbizottsága állást foglalt a levélírók nyilatkozatával kapcsolatban: társadalmi szervezetek alkotmányban rögzített autonómiáját sértené, ha a törvényhozás beleavatkozna az MVSZ ügyeibe. /Magyar Hírlap, márc. 11./1996. november 12.Ízelítő egyes lapok hangvételéből. Ungvári Tamás írja: "Kornis Mihály író tévedett, amikor azt vágta oda a legkisebb átkosban, az első szabad kormány idején a jobboldalnak, hogy mi jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket. Ha finomabb füllel hallgat az indulataira, úgy fogalmazott volna: mi jobban megvetünk titeket, mint ahogy ti gyűlöltök minket." /Ungvári Tamás: Miért van az, ami nincs? = 168 Óra, nov. 12./ Amikor korábban, előzően megjelent cikkei miatt Lovas Lajos támadta Ungvári Tamást, Mester Ákos főszerkesztő kiállt Ungvári mellett, akit a 168 Óra vezető publicistájának nevezett. /168 Óra, okt. 8./1996. november 16.Hajdú János, az MSZP országgyűlési képviselője szerint: "Amikor a magyar társadalom 1994-ben nemzeti történelmünkben korában még soha nem tapasztalt józansággal és éberséggel a hatalomból nem kiszavazta az Antall-Csurka-Boross-Lezsák-Giczy-Csoóri-féle politikai sarlatánokat, illetve részben kalandorokat, hanem a szó szoros értelmében elzavarta őket az államügyeknek a közeléből is, akkor az emberek voltaképp azt juttatták kifejezésre, hogy értik a veszélyt." /Hajdú János: Quo vadis, MSZP? = Népszava, nov. 16./ Hajdú Jánosnak volt egy hírhedt cikke: Utószó egy előszóhoz /Élet és Irodalom, 1983. szept. 16./, ebben feljelentette Csoóri Sándort, mert előszót írt Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez. Durayt "önjelölt kisebbségi érdekvédőnek" nevezte, továbbá Hajdú szerint Duray neve "teljességgel érdektelen". Tudni kell, hogy Duray ekkor már börtönt szenvedett, éppen kisebbségi érdekvédő kiállásáért /1982. nov. - 1983. febr./ Mindezt tudva írta Hajdú János - ha felkérésre is - 1983-ban ezt a cikket. Hajdú feljelentésének hatására Csoóri Sándort egy éves publikációs tilalommal sújtották. Duray Miklós kálváriája sem ért véget, 1984. máj. 10-én újból letartóztatták. Jelenleg a Népszava főmunkatársa Ungvári Tamás, rendszeresen publikál a lapban Szabó Miklós, Eörsi István és Tamás Gáspár Miklós.2012. január 7.Kép/tárLáttam, olvastam „Kettős kötődés – kettős felelősség”. Hosszan kell ma már magyarázni a fiatalabbaknak, hogyan válthatta ki 1968-ban a román pártvezetés haragját a budapesti írók állásfoglalása, mely szerint a határon túli magyar irodalmak sorsának alakulása őket is érinti, sőt, felelősséget éreznek érte. Mi lett volna, ha Bukarestben felkarolják ezt a gondolatot? Ha megköszönik az érdeklődést és helyeslik a tartalmasabb együttműködés, a kölcsönös irodalmi cserék gondolatát? Ez akkor egyszerűen lehetetlen volt, mert azt jelentette volna, hogy az írók szabadon járnak-kelnek, eszmét cserélnek, s közben mindenféle szentségtörő nézetet ültetnek el egymás fejében. Bármennyire is a kisebbségi (az akkori szóhasználattal: nemzetiségi) irodalom helyzete váltotta ki az ellentétet, lényegét tekintve az közvetlenül az emberi szabadságjogokról szólt: a szólás, a mozgás, az alkotás szabadságáról. Dávid Gyula szakszerű alapossággal eleveníti fel e történet Domokos Gézára vonatkozó részleteit (olvasható a Látó tavalyi 5. számában). A tényekről annyit: több más erdélyi magyar íróval együtt őt is felszólították, hogy válaszoljon a budapesti állásfoglalásra és utasítsa el a benne foglalt gondolatot. D. G. két cikket közölt az Előre című bukaresti napilapban. Az első nem volt elég kemény, ezért kellett megírnia a másodikat, amelynek hangneme határozottabb. Hagyatékának irataiból (melyek tanulmányozhatók a kolozsvári Szabédi-házban) kiderül, hogy volt egy harmadik változat is, amely nem jelent meg. Az 1989-es decemberi fordulat után Debrecenben került sor arra a találkozóra, ahol Domokos Gézától egyik ifjabb pályatársa nyíltan számon kérte akkori megszólalását. Válasza több szempontból is figyelmet érdemel. Elismerte: már akkor tudatában volt annak, hogy súlyos erkölcsi terhet vállal magára a válaszcikk megírásával. Indoklásként emlékeztetett arra, hogy attól tartott: a román pártvezetés annyira „bekeményít”, hogy annak az egész (kisebbségi) közösség kárát látja. Ez a cselekvő ember klasszikus erkölcsi dilemmája. Kényszer hatására azt teszi, amit maga is helytelenít és elítél. De nem az a mentsége, hogy kényszer hatására teszi – ne feledjük: 1968-ban a kérés megtagadása már nem járt életveszéllyel –, hanem az, hogy az adott játszmában ez elkerülhetetlen. Idézem Debrecenben mondott szavait: „[...] Meg voltam győződve, hogy akkor olyan helyzetben éltünk, oly sok felé voltak nyitottak a hatalom útjai – emlékezzünk: két hónap múlva Románia látványosan visszautasítja, hogy részt vegyen Csehszlovákia lerohanásában, ősztől sorra születnek meg a tévé magyar nyelvű műsorai, a Kriterion Könyvkiadó, A Hét című hetilap, de már ott leselkedik az 1971-ben, kínai mintára bekövetkezett »mini kulturális forradalom« agressziója is – tisztában voltam vele, hogy ezt az ódiumot, ezt a rettenetet vállalnom kell. A morgó, vicsorgó vadat meg kell nyugtatni. Sosem szűnt meg bennem a gyanú, hogy egy év múlva, 1969 decemberében azért neveztek ki a Kriterion igazgatójává, mert azt a cikket megírtam. Azon még gondolkodnunk kell sokunknak, elsősorban nekem: megérte-e? Erkölcsileg bizonyára nem érte meg. Politikailag tévedés volt – hallottuk ma. Ami két évtizedes kiadói munkámat illeti, az az önzetlen erőfeszítés – a tisztító, szabadító kockázatvállalás lehetőségét és nemegyszer örömét idézem fel – számomra megérte. Amikor most és a jövőben megméretik a romániai magyar író sorsa, aligha lesz bölcs és célravezető lemondani, nem, nem a megbocsátó, de a történelmi megközelítésről. Más szóval: abból a valóságból kiindulva kell megvizsgálni életünket, tetteinket, tévedéseinket, amiben azok megtörténtek. Kérlelhetetlenül, de igazságosan.” D. G. nem azért tette, hogy kiadó-igazgató legyen. Igazgatóként viszont azt tette, a tisztséggel járó – ellenőrzött – szabadság körülményei között, amit valódi feladatának érzett. Hogy milyen sikerrel, arra nézve már a Kriterion története és a húsz év termése a koronatanú. Erről közöl szép tanulmányt a Székelyföld 2011 decemberi számában Egyed Péter. * Karácsony este Ungvári Tamás beszélgetett Németh Sándorral az ATV esti műsorában. (Jómagam csak a második részt láttam.) Nem találtam különösen inspiráltnak sem a nagy műveltségű egyetemi tanárt, sem a hit kérdéseiben szakembernek számító partnerét, de lehet, hogy az én készülékemben van a hiba. Lapos kérdésekre felszínes, közhelyes válaszokat hallottunk. Jézus: szupermen, aki az élet minden területére hatást gyakorolt, történelmi személyiség, noha mindmáig kérdés, hogy próféta volt-e, Messiás vagy Isten Fia. U. T. arról beszélt, hogy van „isteni terv”, s az emberi civilizáció, amely spiritualizálja a történelmet, ebbe próbál beilleszkedni, elérni az eljövendő „aranykort” (?). Elhangzik egy csakugyan nagy súlyú kérdés: integrálhatók-e a világvallások? A válasz sommásan az, hogy nem, mivel eltérnek egymástól „az alapviszonyok”, ami úgy értendő, hogy míg az egyik vallás elfogadja a vitát, addig a másik fatalista. Előkerül Jézus „nemzeti identitása”, akit Pál egyetemesnek hirdetett ugyan, de aki „elkötelezett a zsidóság iránt”. N. S. szerint újabban meg is nőtt az érdeklődés iránta Izraelben, ahol úgy érzik, hogy alakját „elpogányosították”. N. S. a Szentírást idézi: Vigyázzatok! Legyetek készen! Baljóslatú események várnak az emberiségre. Karácsony este. Talán rossz volt az időzítés. HORVÁTH ANDOR Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 30.Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhözMég a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött! Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni. Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott. Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt). Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához. Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.” Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni. De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!” Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában? Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is. Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron). Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja. Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”. És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt. Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.) A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.” A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.” Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg. Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt. A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek. Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten. Dr. Mester Miklós Budapest, 1982. VI. 19.” Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába. A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka. Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna. Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar án felmutatni, de holokauszt-túlélőként és íróként Nuit című dokumentumkötetéért 1986-ban Nobel-díjat kapott? Aki a stockholmi díjátadáskor szembesült Grüner Miklóssal, és az nem ismerte fel benne egykori rabtársát, és egy ideig ágytársát a fogolytáborban. Aki magyarul sem tudott (de románul sem), angolul is csak gyengén és francia hangsúllyal, ám igencsak feszélyezték Grüner kérdései, s emiatt azóta is kerüli a vele való találkozást. Grüner viszont könyvet írt az ellopott identitásról: A Nobel-díjazott lopott személyazonosság-története, auschwitzi szám A-7713 címen. Szerinte a 115 oldalas Nuit című könyv, amelyet François Mauriac előszavazott és állítólag stilizált is, nem más, mint Lázár Wiesel És a világ hallgat című, Buenos Airesben 1955-ben megjelent jiddis nyelvű, eltulajdonított könyve, ami eredetiben még 224 oldalas volt. Grüner Miklós ma 85 éves, és jelenleg Svédországban, Malmöben él. Sem Izrael kormányánál, sem az USA illetékeseinél, sem az FBI-nál nem talált meghallgatásra. De a Magyar Országgyűlés vezetőségénél sem, amikor 2010 elején Elie Wiesel Köves Slomó meghívására Magyarországra érkezett, és az ország-gyűlésben is szót kapott. Az ülésvezető elnök akkor Balog Zoltán mostani miniszter volt. Akkor Grüner Miklós is leutazott Budapestre, de meghallgatásra nem talált, s mi több, Köves Slomó rabbi hazug antiszemitának és történelemhamisítónak nevezte, amiért a megrágalmazott a Budapesti Bírósághoz fordult, nem elégtételért, de azért, hogy végre kiderüljön: ki rejtőzik az Elie Wiesel név mögött. S ebben, 2012. január 24-én, az először ülésező Fővárosi Bíróság sem segített. Pedig az igazságot megelőlegezve a Wiesel-kérdésben, Grüner ügyvédje, Bősze Ferenc is nyílt levelet intézett Köves Slomóhoz a Magyar Hírlapban, és ugyanott Tarnóczky Anita is foglalkozott ezzel a „furcsasággal” S akkor ez így hogy van? címmel. Arról írt tulajdonképpen, hogy miért is hallgatnak a magyar hatóságok?! Még a kegyeletsértő, tiltakozó gesztus s a magyar állami érdemrend visszaküldése után is! Ki fog-e derülni valaha, hogy mi lett az igazi, erdélyi Elizier (Lázár) Wiesel sorsa, aki idén lenne 100 éves? S hogy hány éves is a névbitorló, egykori izraeli újságíró? Mert, hogy nem a századikat tapossa, az biztos! És az is biztos: ma még nem tudjuk, kicsoda is valójában Elie Wiesel, és ő sem tudja, hogy ki volt Nyírő József! De hogy ki volt Nyírő József, azt ma már Madridtól Székelyudvarhelyig mi, magyarul írók és gondolkodók, olvasók és beszélők, biztosan és nagyon jól tudjuk! Művelődés (Kolozsvár) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
